Liza,a rókatündér

Úgy voltam ezzel a filmmel, miután megnéztem, muszáj nagyon mélyen elrejtenem a tudatalattimba, úgy, hogy soha ne kerüljön a felszínre. Azonban több ismerősöm is dicsérte, sőt rengeteg pozitív kritikát olvastam róla, így elhatároztam, keményebben kell fellépnem, mint annak idején tették a rendőrök, az MTV-székház ostrománál.
Még mielőtt elkezdeném ócsárolni ezt az alkotást, elmondom, hogy a lassan 25 éve tartó filmrajongásom alatt, tíz évente egy olyan filmet láttam moziban, amiről semmi pozitívat nem tudtam elmondani. Ebbe a szűkös elitbe sikerült bekerülnie, ennek a magyar romantikus sci-fi vígjátéknak, ami egyben dráma is. Itt akkor meg is állhatunk egy szóra. Én értem, hogy vannak olyan filmek, amiknek az elején nevetsz és a végén pedig sírsz, vagy épp az egészet végig neveted, de közben tudod, hogy hatalmas drámát nézel. Azonban valamelyik élménynek meg kell történnie, és azon (ha már elmúltál 7 éves), hogy valaki lassítva, grimaszolva fut, majd átesik a telefonzsinóron nem lehet nevetni. Attól, hogy egy remek színész, jelen esetben Reviczky Gábor, minden mondat után odarakja, hogy a kurva anyját, erősen jelezve a nézőnek, hogy most lehet nevetni, attól az még nem vicces. Kiváló ellenpélda az Argo című film, ahol röhögni tudunk az alpári beszólásokon.
Amikor a film végén felálltam, és kijöttem a moziteremből, akkor megvilágosultam. Ez nem vígjáték volt, mert egy mosoly nem volt az arcomon, akkor ez csak dráma lehetett. Valóban itt emberek haltak meg. Ami a probléma, egy férfit leszámítva, itt egyiknek se volt karaktere. Nem ismertük meg őket, mindegyiknek volt öt mondata és utána meghalt. Ebben nincs semmi szomorú. Tegye mindenki a kezét a szívére és legyen magával őszinte. Ha elolvasunk egy hírt, hogy Brazíliában megöltek valakit, ezt még fel tudjuk dolgozni és tovább élni az életünket, mert az illetőről nem tudunk semmit. De nincs igazam, mert Henrik karakterét végig követhetjük, aki a végén, szintúgy elbukik. Apró szépséghiba, hogy vele se tudok azonosulni, egy ember, aki semmibe veszi a nőket, egy érzelmi pszichopata. Hans Grubert se sirattam meg, mikor John McClane kidobta őt az irodaházból, a Die Hard-ban.
Egyetlen drámai szál maradt, főhősünk, Liza, aki képtelen megtalálni a szerelmet. Az egyedi történetnek kikiáltott sztoriban, a lány bárkibe beleszeret az meghal. 1998-ban Átkozott boszorkák címmel, Sandra Bullock és Nicole Kidman egy hasonlóan rossz filmben, már eljátszották, hogy hullahegyek maradtak utánuk. De még egy tucat C kategóriás filmet találunk, amiben vagy boszorkányok, vagy simán csúnya lánynak elmaszkírozott, csinos MILF-ek nem találnak pasit. Na de egészen más, ha egy sablon történetet egyedien tálalunk. Bennem rengeteg kérdés maradt, amire várom a választ. Miért kellett ezt az egész sztorit beágyazni a 60-as, 70-es évekbe? Miért ne játszódhatna ez a történet ma? Mi olyan pluszt kap a néző, ha csak nem azt, hogy egy jót komcsizhat.
A számítógépes effekteknél azt éreztem, mint ha én megpróbálnám azokat a cseleket, amit Messi zseniálisan véghez visz. Nyilván én elesnék a lábamban, vagy a labdában, ezért nem is kísérletezek ezekkel. A magyar filmeseknek üzenem, ami nem megy, azt nem kell erőltetni! Bár hozzáteszem, ezeknél a CGI effekteknél, elmosolyodtam, ami egy vígjátéknál elengedhetetlen.
Végére maradt talán a legkellemetlenebb rész (leszámítva a kávéfőzős poént, ahol én szégyelltem magam a többi ember helyett), a japán énekes fiú. Tegye fel a kezét, az a jó ízlésű és tisztalelkű ember, aki ne akarta volna felpofozni ezt a tenyérbemászó figurát. Ezt a fajta zenét hol hallgatod? Házibuliban, vagy a kocsidban munka felé menet, esetleg otthon, az életeden tűnődve? Sehol. Ezen a zenén, ahogy a filmen is jobb túl lenni. Magyarországon, ahol mindenki ki akar tűnni a tömegből, ahol mindenkinek nagyon alternatívnak kell lennie, ott, ahol ki kell valakit emelni a nyomorból, egy tehetségkutató segítségével, ott kell mondani egy nagyot, mondjuk egy filmről, ami jelen esetben, Liza, a rókatündér, és kész a kasszasiker. Értékelés 10/3.