Top 10 
A legjobb monológok

  Gyakran, a filmekben egy öt perces monológ, fontosabb, mint a maradék két óra. A színész vagy kiszól és egyenesen a kamerába mondja, vagy egy adott közönségnek, azt, hogy mi is a rendező mondanivalója. Hányszor voltunk olyan helyzetben, hogy nem tudtuk a film címét, és úgy próbáltuk elmagyarázni: „Tudod, amelyikben Al Pacino vakon magyarázott az előtt a sok gyerek előtt…”, a haverunk meg rávágja, hogy azt ő is látta. Én úgy gondolom, egy-egy film címet el lehet felejteni, de az Ezékiel 25:17-et, azt nem. Nem véletlen, hogy ezt a fontos feladatot a rendező mindig a legnagyobb színészekre osztja. Ők azok, akik képesek a kémiára, és vásznon keresztül hatnak ránk. Nem meglepő, hogy a listámon csak a legnagyobb sztárok szerepelnek, egyet kivéve, és akkor kezdjük is vele:

10. JCVD- Jean- Claude Van Damme monológja

  Ő a buta sportoló tökéletes prototípusa. Az ölni hülyeség, az emberek jók, és hasonló mondatai megmutatják, hogy nincsenek mély gondolatai. Azonban olyat tett ezzel a filmmel, meg ezzel a 6 perces beszéddel, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Azt a közhelyet, amit igen kevesen gyakorolnak, hogy a legnagyobb erősség a gyengeség felvállalása, ő megtette. Amit előtte csak páran mertek bevállalni, közülük a legismertebb talán Woody Allen, hogy a kamera elé állt  és szapulja saját magát. Természetesen, Van Damme nem vállalt nagy kockázatot ezzel, mivel ekkor már rég akkora gödörben volt a karrierje, hogy nagyot nem bukhatott, mégis kevesen képesek arra, hogy bevallják,  hogy amit csinálnak, abban rosszak. A monológban kitér egyéb magánéleti nehézségeire ebben a filmben, ahol saját magát alakítja, egy fiktív történetben. Most már tudom, miért néztem meg gyerek koromban a Véres Játékot németül 66-szor.  Éreztem, hogy ebben a csávóban több van. Bejött. 

9. Cápa- Robert Shaw monológja

  Hogy lehet egy látványra épülő horror filmben emlékezetes monológot készíteni? Ehhez Spielbergnek és Shawnak kell lenni. Ott, ahol mindenki azon izgul, mikor jön a cápa, elhangzik ez a beszéd, aminek semmi köze az Amity szigetén történtekhez, Brody rendőr főnökhöz, vagy épp Hooperhez, a tenger biológushoz. A Quint alakító Robert Shaw elmeséli, mit történt az Indianapolis nehézcirkálóval, miután leszállították az atombombát Japánba, 1945-ben. Miért is olyan jelentős ez a monológ? Semmi John Williams zene, vagy műanyag cápa fogsor, mégis itt jutunk el a csúcsponthoz, és értjük meg, milyen is lehet az, amikor két csúcsragadozó találkozik, csakhogy az egyik hazai pályán van. 

8. Egy becsületbeli ügy- Jack Nicholson monológja (Spoiler veszély!)

  A valaha élt egyik legnagyobb színész, Jack Nicholson sem hiányozhat a listáról, és ha őszinték akarunk lenni, nagyon sokat dob a szinkron hang is ,-amit Sinkó László kölcsönöz,- ezen a monológon. A másfél perces beszédben kimondja azt a sajnálatos igazságot, mely szerint szükség van katonai erőszakra ahhoz, hogy egy társadalmat megvédjünk. Az Egy becsületbeli ügy, a rengeteg amerikai bírósági filmek között is egy gyöngyszem. A tengerentúlon valami megmagyarázhatatlan ok miatt, imádják ezt a műfajt. A 12 dühös ember óta gyakran húzzuk a szánkat, ha meglátjuk az esküdtszéket és a fakalapácsot, azonban mindig vannak üdítő kivételek, ebbe az elit csoportba tartozik ez a film is.

7. Ponyvaregény- Samuel L. Jackson monológja

  Az Ezékiel 25:17 olyan fontos a filmtörténelemben, mint nekünk, magyaroknak az aranybulla, és amikor ezt a jelentős szöveget értelmezi hősünk, akkor történik meg velünk, az, ami Vincent Vega bőröndjével, megvilágosodunk. A Ponyvaregény végén, a Samuel L. Jakson által játszott Jules, egy vérbeli gengszter és élet-halál ura, keresi az élet értelmét, miközben egy helyi lúzer pár kiakarja őt rabolni. Ebből az abszurd helyzetből kapjuk meg az egyik legjobb monológot, meg persze a legmenőbb pénztárcát.

6. Hálózat- Peter Finch monológja

  Van egy rendező, aki az 50-es évek elejétől kezdte a szakmát és 2007-ben készítette el utolsó filmjét. Majdnem 60 éven keresztül rendezett, a legmagasabb szinten. Ő Sidney Lumet. Amikor egy ilyen zseni művei közül is az egyik legjobbról beszélünk, érdemes odafigyelni. A Hálózat című film 1976-ban készült nagyon erőteljes média kritika, mégis olyan, mintha ma játszódna. A főszereplő Peter Finch, akitől ezt a monológot hallhatjuk, megkapta érte az Oscar díjat, de már nem tudta átvenni, mert szívinfarktust kapott, így posztumusz díjat nyert, ami nagyban köszönhető ennek a három percnek. Végre elhangzik az a mondat egy televíziós műsorvezetőtől, hogy:” kapcsoljátok ki a tévét, ennek a mondatnak a közepén,” már emiatt érdemes megnézni.  

5. Glengarry Glen Ross- Alec Baldwin monológja

  Hét perces jelenet, ahol több sztár bukkan fel, mint ahány haldokló, Hajdú Péter műsorában. Ed Harris, Jack Lemmon, Kevin Spacey, Alan Arkin, a beszédét tartó Alec Baldwin, és itt még nem találkozunk a főszereplővel, Al Pacinoval. Ez a film bemutatja a kapitalizmus és az értékesítés sötét oldalát. Ha hallottunk már piramis játékról, és a fiatalok körében oly népszerű pénzügyi tanácsadásról, akkor itt most megtudjuk miről is van szó. Alec Baldwinnak ez az egy monológja van a filmben, mégis olyan ellenszenvet vált ki a nézőből, mint bármelyik másik főgonosz. Az ingatlan értékesítéssel foglalkozó cég alkalmazottai meghallgatják a nagymenő cápát, akitől megkapják, mit, hogyan csináljanak, mi meg nézők azt, hogy ha nem vagyunk érzelmi pszichopaták, akkor ne menjünk el értékesíteni. 

4. Az utolsó éjjel- Edward Norton monológja

  Monty Brogan, a film főhőséhez képest, Darth Vader egy csendes, jó fiú. A börtönbe vonulása előtti estéjét mutatja be a film, és ebben a monológban, a rontást küldi New York minden nációjára, a társadalom alsó és felső rétegeire, politikusokra, barátaira, rokonaira és magára Jézusra is, egyszóval mindenkire. Ha becsukjuk a szemünket, ne lepődjünk meg, hogy a Nemzeti Színház volt igazgatója osztja a chelseai buzikat, vagy épp a feketébe öltözött haszid zsidókat. Alföldi Róbert magyar hangja zseniális, ehhez a szerephez, még akkor is, ha nem minden esetben túl hiteles. 

3. Minden héten háború- Al Pacino monológja

  Rengeteg helyen ezt a monológot választották meg, minden idők legjobb motivációs beszédének. Egy amerikai foci csapat öltözőjében, az edző, Al Pacino banálisan az élethez hasonlítja a sportot és életük csúcspontjához a meccset. Az egész lehetne nagyon gyerekes és szánalmas, mégis megvan benne az az erő, ami arra késztet engem is amikor nézem (és ezek szerint még jó pár millió embert), hogy most van az a pillanat, hogy a sörhasamat átalakítom. A probléma akkor van, mikor vége a négy perces jelenetnek, én meg ismét neki állok megenni a pörköltet. 

2. Rettenthetetlen- Mel Gibson monológja

  Mit csinálunk, ha ellenségünk sokkal fejlettebb nálunk, többszörös túlerőben van, évtizedes katonai tapasztalattal a háta mögött, mi meg ott állunk a csatatéren vele szemben? Amit minden normális skót gondolt a sterlingi csata előt; fussunk, amíg lehet! Na, ekkor kell egy William Wallace, és az ő monológja, hogy senkinek ne legyen kedve elmenekülni. Ez listámon az első olyan jelenet, amit érdemes mindkét nyelven megnézni. Dörner György hangjáról nem sokat írnék, minden egyes mondat magáért beszél, azonban az eredeti, ausztrál akcentussal rendelkező Mel Gibson hasonlóan felejthetetlen élményt nyújt. 

1. Trainspotting- Ewan McGregor monológja

  Nem hiszem, hogy van annál erősebb beszéd, mint amikor elhangzik az, hogy az életet választom. Küzdhetsz te egy másik náció ellen, vagy épp egy másik csapat ellen, buzdíthatod a többieket, mégis az a legnehezebb, mikor saját magunkat kell meggyőzni az élni akarásról. Renton és a drogok elleni küzdelem, létre hozta a 90-es évek egyik legkultikusabb filmjét és legtöbbet hallgatott monológját. Válaszd az életet!

Bobby Kennedy- A végzetes nap
(Bobby)

  Ez a film nagyon érdekesen mutatja be, Robert F. Kennedy, vagy közismertebb nevén Bobby meggyilkolását. A cselekmény több szálon fut, azonban mindegyik egy helyen, ugyanabban az időben, mégpedig 1968 június 5.én, a Los Angeles-i Ambassador Hotelben, ott ahol egy palesztin férfi lelőtte New York szenátorát, a Kennedy fivérek második legfiatalabb tagját. Annak ellenére, ha meghalljuk a merénylet szót, mindenkinek Dallas ugrik be, és az elnök hátrabicsakló feje. Történelmi szempontból ez az eset legalább annyira fontos, mivel egy korszak zárult le, azon a nyári éjszakán. 

Oliver Stone JFK című filmjével ellentétben, ez nem dokumentum, hanem egy teljesen közérthető játékfilm. Itt az elnök gyilkosság csak mellék szála a történetnek. Sok karakteren keresztül mutatja be az akkori társadalmi helyzetet, politikai hova tartozást, de teljesen hétköznapi szituációkat is végig követhetünk, mint például válságban lévő házaspárok, szerelmes fiatalok, pálya kezdő politikusok, vagy épp öreg hoteligazgatók életét. Minden egyes szerepben világsztárok. Anthony Hopkins, Helen Hunt vagy épp Sharon Stone egyedül is képesek egy filmmel mozikat megtölteni. Na de kik is játszanak még rajtuk kívül, az angol címén csak Bobby-nak nevezett alkotásban? Zsákos Frodó, azaz Elijah Wood, Demi Moore, Christian Slater, az elképesztően jó karakterszínész William H. Macy, emlékeinkben már csak Morpheusként megmaradt Laurence Fishburne, de a mai generációt is többen képviselik: Shia LaBeouf, Ashton Kutcher, Lindsay Lohan, és Heather Graham. Két szereplőt hagytam a felsorolás végére, akiknek „kötelező” volt a szerepük a filmben, Emilio Estevez, ő nem csak megírta a sztorit, de vállalta, hogy beül a rendezői székbe is, és az ő sokkal ismertebb édesapja, Martin Sheen. Kiváló szereplő gárda. Ezeken az embereken keresztül mutatja be nekünk az alkotó, hova is került USA az idősebbik Kennedy meggyilkolása után, és azt, hova juthatott volna el, a fiatalabbik fivér segítségével. A néző végigkövetheti, hogy vetett végleg véget a Kennedy korszaknak egy Jeruzsálemben született palesztin férfi, a zsúfolásig megtelt Ambassador Hotel konyhájában. Értékelés: 10/6,5. 

Top 10

A legjobb sorozatok

  Fontos azt leszögezni az elején, ahogy eddig minden bejegyzésem, ez is egy teljesen szubjektív írás. Szomorú lennék, ha egyetlen embernek is ugyanez lenne a top 10-es listája. Sajnos az idő nálam is ugyanabban a gyorsaságban telik, mint másoknál, épp ezért előfordulhat, hogy van olyan sorozat, amelyet még nem sikerült megnéznem. Biztos sokaknak hiányozni fog, a Trónok harca, vagy épp a borzalmas magyar címet kapott Totál szívás (Breaking bed). Könnyen elképzelhető, ha nem félúton tartanék a megnézésükkel, bekerültek volna, akár dobogós helyezést elérve (első hely kizárva, mert a győztes az letaszíthatatlan a trónról). Azonban fontosnak tartom, hogy olyan művek legyenek a listámon, amit már befejeztem, amennyire ez lehetséges, mert jól tudjuk, a Barátok közt óta, ezek a sorozatgyártások gyakran végtelenek. Rengeteg alkotás azért nem került be, mert nem top 20 a neve, ennek a fejezetnek. Nagy harcot kellett vívnom rosszabbik énemmel, és fáj, de kimaradt a 24, Szökés (Prison break), Waczak szálló, Office sorozatok és még sorolhatnám, nem fogom. Íme, a lista:

10. Amerika elhallgatott történelme (The untold history of the United States)

  Ez egy tíz részből álló dokumentumfilm sorozat. Bemutatja a világtörténelmet, a második világháborútól napjainkig, az Egyesült Államok szemén keresztül. Oliver Stone a producer, író, rendező, valamint narrátor. Az ő neve garancia, hogy izgalmas és hiteles filmet látunk, ha leülünk és megnézzük, ezt a közel 600 perces sorozatot. Szép gesztus a rendezőtől, hogy nagyon korrektül mutat be mindent, és elmeséli, hogy a világ sokkal nagyobb köszönetet mondhat Szovjetuniónak, mint az USA-nak. Akár a második világháborút nézzük, vagy épp a hidegháborút. Nem emeli piedesztálra az amerikai elnököket, mindenkiről hiteles képet kapunk. Aki szereti Oliver Stonetól a JFK, a Nixon és még egyéb történelmi filmjeit, nem fog csalódni, izgalmasabb, mint suliban a töri órák.  

9. Agymenők (Big bang theory)

  Úgy kellett ez a sorozat, korunk nézőinek, mint egy falat kenyér. Akkor, amikor Marvel képregények, Batmanak és egyéb félisteneket nézünk a moziba, végre megkapjuk az igazi antihősöket. Ha már átérezted azt, milyen, amikor hülyét csinálsz magadból egy lány előtt, akkor az Agymenőket látnod kell! A főszereplő, akinek a szemszögéből látjuk, Leonard, a tipikus átlagember, aki a sok okostojás között is talán a legkisebb elme, és a 165 centijéhez semmi magabiztosság nem párosul. Az ő barátai, az antiszociális Sheldon, aki hátán viszi a sorozatot, a zsidó Howard, ő a legcsúnyább és legnagyobb csajozó egyben, valamint az indiai Raj, aki a sorozat közepéig nem szólal meg, ha lány is van a társaságban. Naná, hogy a fiúk mellé költözik a város legbájosabb szőke bombázója, Penny. A kifejezetten vicces sorozat, azért nem kerülhetett előrébb, mert a vége fele, azért már kezd ellaposodni a sztori.

8. Született feleségek (Desperate housewives)

  A vidékiek Szex és New yorkja. Annyi különbség van a két sorozat közt, mint a Tescos meg egy jó hazai pálesz között. Lehet, szüleim tudat alatt lányt szerettek volna, és ebből adódik, hogy nekem az első évadtól, a nyolcadikig nagyon bejött a Lila akác köz meséje. Nem szégyellem kimondani, mindig kíváncsian hallgattam a mesélő, Liptai Claudia hangján megszólaló Mary Alice monológjait, bölcsességeit, vicceit. Talán férfi szemmel is épp azért élvezhető, mert ki ne akarna a kertész fiú helyében lenni, aki a szexi Gabriellel folytat viszonyt, de közbe mindenki a szeleburdi Susanba szerelmes, aki egy igazi MILF, mégis titkos vágyaink egyike, hogy egy magabiztos ötgyerekes anyukát, Lynettet is kipipáljunk, vagy pedig megszerezzük a vörös hajú Breet, a végzet asszonyát. Négy jó nő, de mennyivel több ennél ez a sorozat.

7. Két pasi meg egy kicsi (Two and a half men)

  Charlie Sheen egy jelenség. Ha egyszer sztár szeretnék lenni, arra törekednék, hogy olyan legyek, mint ő. Ez a sorozat oly annyira épül rá, mint Tomra és Jerryre a’’Tom és Jerry’’. Emiatt nem is foglalkoznék azokkal a részekkel, amelyekben nem ő játszik. Nem láttam, és ha szerencsém van, nem is fogom látni. A már említett Agymenők csapatába simán beillő Alan Harper és testvére az igazi csajozó agglegény Charlie Harper életét követhetjük végig. Az ő ellentétes duójukat egészíti ki Jake, Alan fia. A Két pasi meg egy kicsi azért annyira élvezhető, mert teljesen könnyed és szórakoztató, egy pillanatig se akar életmegváltó dolgokat közölni, csak és kizárólag mulattatás a célja.

6. Vészhelyzet (ER)

  Valószínűleg nem csak George Clooney karrierje indult be a Vészhelyzettel, hanem a magyar nézők sorozatfüggősége is. Aki nem járt nap, mint nap kórházba, azok olyan szavakat ismertek meg, - köszönhetően ennek az izgalmas szériának, - mint a defibrillátor, intubáció, vagy épp azt, mi a különbség a belgyógyász és a sebész között. Az sem lehet véletlen, hogy 15 évadot megélt a sorozat. Sokan köszönhetik a Vészhelyzetnek a karrierjüket, és van olyan is, aki soha se fogja már háta mögött hagyni, az itt megismert szerepét. Carter doki sírján nem biztos, hogy Noah Wyle neve fog állni. Meg kell említeni Michael Crichtont, aki az egész sztori szülőatyja, ő az az író, akinek a Feltámad a vadnyugatot, a Kómát, és különböző sci-fik mellett, a Jurrasick parkot köszönhetjük. Ha esetleg nem elég véres sorozat, ajánlom az első évad 24. részét, amit maga az isteni Tarantino rendezett.

5. Terápia

  Magyar szívünket végre melegség tölti el. Nem azért tettem be a listába, mert hazai alkotás, és nem azért van ennyire előkelő helyen, mert hazafias érzések törtek ki belőlem, hanem mert a Terápia egy zseniális sorozat. Sajnos csak két évad van, és míg az első tényleg hibátlan, nekem a második már hagy kívánni valót maga után, azonban nem szeretnék itt most semmi negatívumot írni. A főszereplő, Dárday András pszichológus, akit Mácsai Pál játszik. Most ez a szó talán kevés is. Magyar színésztől ilyen alakítást tíz évente egyszer látunk. A történet mindig egy hétköznapot ölel fel. Hétfő Lauráé, a szexi középkorú nő, aki szerelmes Andrásba, minden kedden érkezik Máté a kegyetlen üzletember, szerdán egy sérült tinilányt fogad, csütörtökön a balhés házaspár terápiáját követhetjük végig, míg pénteken András, maga megy el egy régi ismerőséhez, aki szintén pszichológus. A Terápia egy igazi kamaradarab, ami annak ellenére, hogy egy szobában játszódik, végig fenntartja az érdeklődést.

4. Kaliforgia (Californication)

  Ha a sztár életben Charlie Sheen szeretnék lenni, akkor a magánéletben Hank Moody. Ha eltekintek, attól a nem elhanyagolható ténytől, hogy ő a csajozást olyan szinten űzi, ami mögött Joey a Jó barátokból, és Barney a HIMYM-ből csak kispályás óvodásoknak tűnnek, akkor is még rengeteg elképesztő tulajdonsága van. Ő egy igazi életművész, írásból él a kaliforniai tengerparton, egy nyitott tetejű Porschéval jár, úgy issza a whiskeyt és szívja a cigit, hogy az ember egyből kedvet kap szervezete roncsolásához. A kimondhatatlan nevű színész, akit úgyis mindenki csak Murder ügynöknek ismer, természetesen megkapta alakításáért a Golden Globe díjat. Szerencsére a magyar hangja felnőtt az elvárt szinthez, Epres Attila (Szomszédok pultosa) jobb, mint az eredeti hang. Ez a sorozat megmutatja nekünk, milyen, ha a nagy Ő-től lesz gyerekünk, és végig a happy end és a végtelen szenvedés közt inog az egész sorozat, méghozzá kiválóan, mert a fő mottó: „se veled, se nélküled!”

3. The walking dead

  Nem véletlen a dobogós hely. Annak ellenére, hogy rendes állampolgárokhoz hasonlóan bejárok dolgozni, ennek a sorozatnak 6 évadját, nagyjából három hét alatt letudtam, és várom a folytatást. Ennél magával ragadóbb társadalmi drámát, én még nem láttam. Nem szeretem a zombi filmeket, sőt messziről kerülöm, ahogy ezt, ezzel a sorozattal is tettem. Hibáztam, nem szabadott volna. A The walking dead-et mindenkinek látnia kell. A legjobb értelemben vett dráma. Egy bizonyos sufnis jelenetben, ahol zombikat tartanak fogva, és onnan kikerül egy személy, akkor jött el a katarzis érzése. Ültem a film előtt leblokkolva, és öt perc kellett, hogy felébredjek a sokkból. Ez egy nagyon bátor sorozat, olyasmit engednek meg benne az alkotók, amiket eddig nem nagyon mertek bevállalni, de nem várhatunk mást Frank Darabonttól, aki napjaink egyik legnagyszerűbb szakembere. Nevéhez fűződik a Remény rabjai, a Halálsoron, vagy épp A köd. Az apokalipszis közepén, a TWD nem hagy semmi illúziót. A sorozat, ahogy főhősünk Rick is arra keresi a választ, ilyen körülmények közt érdemes-e megmaradni embernek, vagy a létfenntartás érdekében válhatunk-e állattá?

2. South park/ Family Guy

  Van, hogy az ember képtelen választani. A fiadat, vagy a lányodat szereted jobban? Vanillia vagy csoki fagyi? Del Piero vagy Roberto Baggio? Sör vagy bor? Mindent akarok! Ez a két sorozat egy ligában játszik, mégis mindkettő kiérdemli a második helyezést. Nem szükséges őket ketté választani. Amíg az egyiknek van egy Cartmanje, addig a másiknak egy Stewie, Brian párosa. Döntsd el, melyik az erősebb?! Ez a két rajzfilm első sorban vicces, mégis egy olyan társadalomkritika, amit semelyik élő szereplős film nem képes átadni. Úgy gondolom, nagyon komoly szerepet játszottak az amerikai emberek életében. Nem biztos, hogy ma egy Obama lenne az elnöke az Egyesült Államoknak, ha ezek a sorozatok a 90-es évek végén, nem hagyják maguk mögött a politikai korrektségnek becézett PC-t. Itt már büntetlenül niggerezhetnek, zsidózhatnak, buzizhatnak, és már nincs feszengés, ha poént csinálnak egy tolószékes kisfiúból. Talán nem véletlen, hogy amíg a Family guy 12 évadnál jár, addig a South park 19-nél! Kihagyhatatlan mind a 31.

1. Jóbarátok (Friends)

  Habár a bejegyzésem főcíme top 10 a legjobb sorozatok, úgy gondolom a Jóbarátok több ennél. Ahogy az eddig felsoroltak, mind-mind mesterművek, addig ez valami teljesen más. Ez egy életérzés. Úgy gondolom, hogy aki szereti a Jóbarátokat, az rossz ember nem lehet. Nagy előnyt élvez, mert listámon a legöregebb (a Vészhelyzet mellett), 1994-ben készült. A magyar ember ekkor már ki volt éhezve, mert nyers koszton, Dallason, meg Szomszédokon élt ezidáig. Lehet ezért lett ennyire népszerű a Jóbarátok. Mégis úgy gondolom, azóta se sikerült megközelíteni ezt a szintet. Bénázhatnak csajozásban az Agymenők szereplői, azonban mi sokkal inkább Chandlerek vagyunk. Hank Moody lehet egy igazi nőcsábász, mégis Joey szerepe sokkal valódibb. Az egész annyira életszagú és bájos. Ott van a nagy szerelem Ross és Rachel között, amire utóbbi csak annyit mond, hogy ez a valami köztük sose fog véget érni, mégis képtelenek együtt maradni. Addig, ezzel szemben létezik egy működő párkapcsolat, egy sokkal hétköznapibb, amely életképes. Chandler és Monica között. Ez is ad egy kis választ, erre az örök kérdésre. Nagyon fontos, hogy a világon nem hat féle embertípus létezik, mégis itt mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb állót. A kissé különc és bohókás Pheobe, az okoskodó szerencsétlen Ross, a rendmániás alfanőstény Monica, a kissé buta, de nagylelkű Joey, a mindig vicces és gátlásos Chandler, vagy épp a szép és elkényeztetett újgazdag Rachel. 10 évad, amit érdemes minden évben megnézni. Nem csak, mert új poénokat találsz benne, de ha rossz kedved van, ez a sorozat biztos felvidít. 

Ha a férfi igazán szeret 
(When a man loves a woman)

   Ha már leülsz egy nyálas, amerikai romantikus film elé, csináld azt jól és válaszd ki azt, amely arra érdemes! Ebben a műfajban rengeteg ízléstelen alkotás születik, futószalagon gyártják azokat a filmeket, melyeknek nincs mondanivalója, és mindenki tudja, hogy a végén a férfi, és a nő együtt fog ellovagolni a naplementében. Talán ezzel nincs is baj. Ezeket épp azért készítik, hogy a szerelmes tini lány, vagy épp az elfoglalt anyuka bemenjen a moziba. Lásson egy olyan mesét, aminek semmi köze az élethez, azonban abban a 90 percben, felejtse el az otthoni zűröket, és a 16 éves kislány pedig pisilje össze magát örömében, amikor Adam Sandler és Jennifer Aniston, a kezdeti civakodás után, a végén rájönnek, ők egymásnak vannak teremtve. Én mégis úgy gondolom, egy romantikus film attól lesz jó, ha van benne realitás, amikor tudok azonosulni a szereplőkkel, és a vásznon látom magamat, az egyik haveromat, vagy egy ismerősömet, akit éppenséggel egy színész játszik el. Egy szerelmes alkotásnak is lehetnek mély üzenetei, melyeken érdemes elgondolkodni.

Na, Ha a férfi igazán szeret című film pont ilyen. Egy családról szól, akik ránézésre pont olyanok, mint a te vagy az én famíliám. Ebből még lehet egy borzalmasan unalmas filmet rendezni, azonban az idilli képet beárnyékolja, a részeg anyuka. Ez az alkotás nagy erőket mozgósított meg a 90-es évek közepén, hogy lerombolja azt a sztereotípiát, hogy csak az apuka jöhet haza piásan. A ház ura az, aki kicsit lecsúszott gatyában, egy kinőtt és zsírfoltos fehér atléta trikóban veri az asszonyt és a gyerekeket. Nem, ez lehet Alice Green is, akit Meg Ryan alakít, és bár külseje itt is bájos, gondolkodás nélkül lekever egy pofont a kislányának. Bár nem a családon belüli erőszakról szól a film, mindenképp meg kell említeni, amikor olvassuk a híreket és azt, hogy férfiak, hogyan tartják rettegésben családjukat, nem szabad elfelejtenünk a másik oldalt. A nők képesek ugyanúgy félelemben tartani környezetüket, nincs különbség testi fenyítés és érzelmi terror közt. Akkor se, ha az egyiknek külső jelei vannak, míg a másiknak „csak” belső sebei.

Már a film elején feltűnik, nem egy hagyományos családról van szó, amikor a kislány, Michaelnek szólítja apukáját, akit Andy Garcia játszik. Hamar rájövünk, ők nem vérrokonok. A válás után is van élet, és az a mondat, hogy amíg a halál el nem választ, egy esküvői közhely, amit inkább megmosolyogni érdemes, mint sem komolyan venni. A két említett színész, a film főszereplői, mégis úgy gondolom, hogy Meg Ryan itt csak mellékszereplő, és a főhős, a férj. Az ő szenvedés történetét láthatjuk, mégsem egy tipikus lehangoló dráma, mivel az első képkockától, az utolsóig szerelmes, emiatt nem gondolja, hogy bármi is a terhére lenne. Nem világmegváltó alakításokat látunk, sőt úgy gondolom, a mellékszereplőket sokkal jobb színészek játsszák el. Feltűnik nagymamaként Ellen Burstyn (Rekviem egy álomért, Az ördögüző) és az elvonón találkozunk Philip Seymour Hoffmannal (A boldogságtól ordítani, Capote). Mégis kevés olyan filmet láttam, ami ennyire hiteles és élethű lenne, mint ez. Épp abból adódik, hogy a házasságuk mintaszerűnek tűnik kívülről, de mindenki tudja, hogy ilyen nincs. Attól, mert a Facebookon mosolygós emberek vigyorognak rád, a kép mögé már nem látsz. Csak míg valahol az a gond, hogy túl nagy törlesztő részletet kell fizetni, a másik helyen a haldokló nagymama a téma. Mikor két nagyon szép ember, párt alkot, és mindenki úgy gondol rájuk, hogy álompár, jusson eszünkbe, hogy a nő alkoholista, a férfi pedig gyógyszerfüggő. Bár most túloztam, nem szabad elhinni, hogy egy hollywoodi film főszereplői vagyunk. Az esetek 99%-ban nem vagyunk azok. 

Nem feledkezhetünk meg, a magyar vonatkozásról sem, ugyanis az operatőr nem más, mint Koltai Lajos.

A filmhez még szorosan hozzátartozik, Michael Bolton azonos című dala is, ami az alkotás elején elhangzik. Kevesen tudják, hogy ez a zene egy remake, 1966-ból, amit aztán 91’-ben áthangszereltek és ez a film tett újra ismertté. Nem sok rossz tulajdonságom van, de nekem a When a man loves a woman című dal tetszik. Legalább annyira, mint ez a film. Értékelés: 10/6.

Aljas nyolcas (The Hateful Eight)

  Azonban annyi jó dolog van ebben a filmben, hogy pazarlás lenne, többet írni a negatívumokról. Azt hiszem, nem leszek egyedül, ha azt mondom az Aljas nyolcas legnagyobb értéke a női főszereplő, Daisy Domergue, akinek szerepében Jennifer Jason Leigh. Kiválóan játssza, nem véletlen, hogy azonnal Golden Globe jelölést kapott. Tarantino, a -jól bevált dolgokon ne változtass elméletét-, fogott egy rég elfeledett színésznőt (A gépész című filmben, ami nem olyan régi, ott is kiválóan alakít) és központba állította. John Ruthhal, akit Kurt Russel játszik, nagyon erős párost alkotnak. Ami nagyon fontos ők szállítják a legtöbb humort, és talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, központi figurák a filmben.

A karakterek közti gyűlölet úgy jön át a vásznon keresztül, ahogy eddig nem sok filmben érezhettük. Mindezt úgy, hogy mindenki egy légtérben van, senki nem bízik senkiben, ez pedig olyan feszültséget hoz létre, amiben már csak azt várjuk, hogy dördüljön el az első lövés, és legyünk már túl az öldöklésen. Az ilyen feszültség teremtéshez vagy Hitchcocknak kell lenni, vagy pedig zseninek. Tarantino az utóbbi, és emiatt éreztem, hogy ez a film, mégse olyan hosszú. Na de mire ez a nagy gyűlölet? Az amerikai polgárháború után, a hófedte Wyoming, egy eldugott fogadójában találkozik nyolc ismeretlen ember. Egy fejvadász és a foglya, nem kedvelik egymást. Egy, az éjszaki hadseregben járt őrnagy, valamint egy déli katona, nem kedvelik egymást. Egy mexikói, és egy, aki nem szereti a mexikóiakat, nem kedvelik egymást. Egy öreg, akinek megölték a fiát, és gyermekének gyilkosa, nem kedvelik egymást. A kört még lehetne folytatni, de itt a gyűlölet sűrűbb, mint a tömeg a 4-es, 6-oson. És akkor még a fő cselekményszálról nem is beszéltem, hogy főhősnőnket, valaki ki akarja szabadítani. Azonban senkiről nem tudunk semmit. Szóval Virág elvtárs szavaival éljek, az a gyanús, ami nem gyanús.

Talán a Vad banda című film előtt tisztelegve, de nem sok alkotást láttunk, ahol nincsenek jók és rosszak. Itt mindenki, velejéig romlott, erkölcstelen gazember. Ettől lesz az égész annyira élethű.

A zeneszerző nem más, mint Ennio Morricone, nem véletlenül került cikkem második felébe, és nem oda, ahol negatívumokat írtam. Róla talán azért nem kéne többet beszélni, mert az olyan lenne, mint amikor a rokonok élménybeszámolót tartanak a nyaralásról.  Szép és jó, de inkább ott lennék. Írhatok bármi szépet, Ennio Morriconéról inkább hallgatni kéne.

Vannak jelenetek, ami nem csak a rendező valamint a színészek miatt maradnak emlékezetesek, hanem az operatőr és a vágó miatt is. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még beszélni arról, mikor mérgezett kávét isznak, amikor Michael Madsen valakit követ a véres nyomok után, vagy esetleg egy bizonyos, már-már abszurd és teljesen groteszk monológról, amikor egyik hősünk beszél, arról, hogyan szopta le egy másik férfi.

Lehet valakit zavar, de az ne üljön be Tarantino filmre, nekem azonban nagyon bejött, hogy elkezdtem egy western filmet nézni, ami szép lassan drámába, majd egy krimibe fordult át. Aki meg úgy gondolja, hogy ez egy sablonos hollywoodi történet, és megint csak öncélú öldöklést fog látni, azt megnyugtatom, menjen el és nézze meg, mert ennél azért sokkal több. Politika és társadalomkritika ugyanolyan fontos szerepet kap, mint a rasszizmus. A Django után, ez talán nem is annyira meglepő. Ha már az elején a művet Tarantino életpályájához hasonlítottam, akkor talán szebb jövő képet kapunk és egyre jobb filmeket fog rendezni, ugyanis igen erős befejezéssel zár a mű. Nem csak a film utolsó mondatai miatt, de az Aljas nyolcasnak sokkal több mondanivalója van, mint az első nézés után gondolnánk. Értékelés: 10/7.