Oscar 2020
Jön az Oscar díj, megint meg lehet elméletben menteni a világot a globális felmelegedéstől, be lehet csempészni egy kis politikát, akár sírógörcstől rosszul lenni, Ricky Gervais megint mindenkit elküldhet a picsába, meg lehet köszönni anyunak meg apunak, hogy ez a díj az övék is, vagy teljesen normális emberként mondani pár értelmes mondatot. Valószínűleg mindenből fogunk kapni egy picit. Minket mégis az érdekel, mire érdemes beülni, és mi az, amit jobb kipipálni azzal, hogy megkérdezzük a haverokat milyen volt. Kérdés, ki kapjon díjat és ki ne.
Legjobb filmek:
Talán az egyik legnagyobb esélyes a díjra. Nem egy rossz filmről beszélünk, de a magas elvárások meglepőek. Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy nem vagyunk elkényeztetve jó I. világháborús filmekkel. Régebben se árasztotta el a mozikat ilyen történelmi alkotás, de azért csak láthattuk az Arábiai Lawrence, a Nyugaton a helyzet változatlan, vagy épp a nagyszerű Dicsőség ösvényei(Nyugodj békében Kirk Douglas) klasszikusokat. A Szenvedélyek viharában közkedvelt film, talán nem csak Brad Pitt miatt, de ott a háború csak háttérelem, és a szerelem a fő téma. Spielberg még megpróbálkozott a Hadak útján című filmjével, ami elég felejthetőre sikerült. Ez utóbbival tudnám párhuzamba hozni az 1917-et.
Szép képek, jó a hangulata, a színészeknek megbocsátható a pocsék párbeszédek sora, sőt még a rendező Sam Mendes érintettsége is érezhető (Nagyapja emlékére készítette el ezt a filmet), mégse gondolom, hogy ez az alkotás lesz, amiről három év múlva egy forró nyári estén összeülünk a barátokkal és elkezdjük vadul elemezni.
Ne kapjon díjat!
Végre eljött az idő, amikor Martin Scorsese összegzi az eddigi gengszterfilmjeit és izzasztóan hosszan (209 perc) a pofánkba tolja, hogy amit eddig láttunk tőle az egy idealizált oldala ennek a sötét világnak. Azonban gengszternek lenni, és úgy megöregedni, egy nagyon nyomasztó érzés, és minden illúziónkat elveszítjük, hogy milyen tökös dolog valakit fejbe lőni, és ezzel a tudattal leélni egy életet. Megváltás tud lenni, ha utolér a végzet.
Ki tudná ezt jobban eljátszani nekünk, mint Robert De Niro. Megkapjuk a történelem órát Hoffán keresztül, akit Al Pacino alakít. Itt vannak még a maffia vezérek, Joe Pesci és Harvey Keitel. Mindegyiket élmény nézni, apró szépséghibával, hogy a fiatalítás rossz fényt vett a filmre, jogosan.
Az ír, nem csak gengszterfilm, de önéletrajzi és családi dráma is egyben. Minden igényünket kielégíti, csak türelmesen kell végignézni, és ha ez nem megy, üljünk le még egyszer, és adjunk neki egy esélyt.
Kapjon díjat.
Ez a film egy nagyon jó válasz a Marvel bugyuta világára. Ahogy Amerika kapitány és a többiek, úgy mesélik el nekünk ezt a képregény világot, mintha öt évesek lennénk, addig a Joker megtisztel minket és felnőttként kezel. Egy nagyon sötét világot tár elénk, aminél már csak a jövő a rosszabb. Talán emiatt is, de nagyon életszerű az egész, miközben tudod, hogy csak egy röhögő bohóc fő gonosszá válását nézzük végig. Banális dolog lenne Joaquin Phoenix játékáról bármit is mondani. Ez az ember a való életben sem normális, emiatt ezt a szerepet nem tudja más jobban előadni.
A társadalomkritika végig érezhető. A gazdagok és a szegények között éles ellentétek vannak. Kapunk egy mocskos médiát, akit Robert De Niro képvisel, és a végén elnyeri méltó jutalmát, egy klasszikussá vált jelenetben. Minden a helyén van, a fekete humortól kezdve, az egész szenvedés történet annyira átélhető, mint kevés filmben. Az egyetlen negatívum, az elolvashatatlan magyar feliratú levelek és egyéb feliratok.
Kaphat díjat, de jobb lenne, ha ezt Joaquin Phoenix vinné haza.
Személyes érintettséget éreztem ennél a filmnél, ugyanis minden Manson dokumentumfilmet láttam. A Tate gyilkosságról nagyon sokat olvastam. Polanski útját, az elejétől kezdve követem, ahogy tudom. Na meg Tarantino neve miatt, jobban vártam ezt a filmet, mint dolgos ember a 13. havit, de minek.
Csalódás ért. Egy hosszú, unalmas, semmitmondó művet kaptam. Leszámítva az utolsó 10 percet és egy mókás Bruce Lee jelenetet, nem emlékszem másra. Di Caprio és a jó öreg Brad apó hozzák a csúcsformát, ami el is viszi a filmet, de nem 159 percig. A lehetőség megvolt, hogy kapjunk egy klasszikus Tarantino filmet. Nagyon jók a jelmezek, a díszlet, a zene, az egésznek van egy elragadó hangulata, Margot Robbie-t még fényképen is jó nézni, nem hogy vásznon, mégse áll össze egy filmmé. Nem volt izgalom, nem volt történet, olyan érzés, mint ha Tarantino kitalált volna egy ötletet, de elfelejtett hozzá forgatókönyvet írni.
Ne kapjon díjat! Kegyelem Oscar járhat Brad Pittnek.
Az 50-es, 60-as években autóversenyzőnek lenni, olyan veszélyes lehetett, mint az ókorban gladiátorként harcolni. Valódi hősök voltak. Ebbe a korba kapunk betekintést, egy igaz történet alapján. Végig követhetjük a Ferrari és a Ford rivalizálását, valamint az autóversenyzés csúcsát a 24 órás Le Mans-i, ’66-os versenyét. Christian Bale egy igazi zsenit, Ken Miles személyesíti meg, aki a filmmel ellentétben, az életben, nem hajszállal nyerte meg a nagy versenyt megelőző futamot, hanem 8 kört vert az ellenfeleire. A másik szereplő az a Carrol Shellby, akiről kocsit is elneveztek, őt Matt Damon alakítja. A sok rivalizálás és tesztelés mellet, az ő barátságukról is szól a film, amit nagyon szépen adagol a rendező James Mangold a nézőnek. Gyönyörű kocsik, megható végkifejlett, és egy tény, az olaszok nem csak focizni és kocsit gyártani tudnak, de sportszerűen versenyezni is.
A film végén levonhatjuk a tanulságot. Az egyik, hogy ezek a hatalmas cégek eltapossák az egyéneket, a másik, még mindig van mit tanulnia Amerikának Európától.
Kapjon díjat.
Aki szereti magát beleélni hétköznapi dolgokba, aki még mindig válaszokat keres párkapcsolati kérdésekre, aki még mindig azt hiszi férfi és nő tud boldogan élni egymással élete végéig, annak nagyon ajánlom ezt a filmet. Nehéz erről a filmről úgy írni, hogy csak az egyik oldalról tudok beszélni személyes tapasztalatok kapcsán. Ha minden jól megy sose leszek nő, ezért nem lesz 100%-os rálátásom. Mindenesetre nagyon jól átadja a film, azt a szenvedést, milyen, amikor az érzelmek elmúlnak, és nem marad csak egy fránya válás, ami aztán újabb érzelmeket hozz fel mindenkiből. Scarlett Johansson és Adam Driver kiváló páros még akkor is, ha előbbinek sokat kellett csúnyulnia a partneréhez. Nem szabad elfelejteni a harmadik főszereplőt, a kisfiút. Mindig is a gyerek a legfontosabb tényező az ilyen párkapcsolati háborúkban.
Az Átlagemberek és a Kramer kontra Kramer óta tudjuk, kaphat ilyen típusú film Oscar díjat. Talán ennyi elég ennek a kategóriának és most kapja más.
Mivel az idő nálam is hasonló tempóban megy, mint másoknál, a maradék három filmet még nem sikerült megnéznem. Ezért véleményt se szeretnék róluk mondani. Pár mondatban mi várható tőlük.
Egy újabb remake a sok közül. A Lady Bird rendezője, egy klasszikust készített el, leginkább a nőknek. Bemutatja, mit csinál egy anyuka négy lány gyermekével, ha egyedül maradnak. Dráma és szerelem, a IXX. században. A csodálatos Meryl Streeppel és az irritáló Hermione kisasszonnyal, Emma Watsonnal, aki elfelejtett öregedni és 20 éve ugyanúgy néz ki.
Viccelődni Hitlerrel és ezzel a borzalmas időszakkal? Egyszer ez már nagyon bejött, és Az élet szép klasszikussá nőtte ki magát, nem véletlenül. Nem tudom, hogy ez a film hasonló utat jár-e be. Mindenesetre az Oscar jelölés nem egy rossz ajánlólevél.
Az új-zélandi rendező Taika Waititi kemény fába vágta fejszéjét. De legalább forgatás alatt nem veszett össze a színésszel, aki Adolf Hitlert játszotta, mert az ő maga volt.
Mindig jó érzés Európán és Amerikán kívüli filmeket nézni. Kicsit, mintha az ismeretlenbe kapnánk betekintést. Mondhatnánk ezt a dél-koreai filmezésre, ha nem láttuk volna a 2003-as Oldboy-t. Azóta tudjuk, valamit nagyon tudnak. Az Élősködők című alkotás is egészen érdekes történeten keresztül kritizálja társadalmunkat. Egy semmirekellő, lusta családot láthatunk, akik megpróbálnak beférkőzni a fényűző Park család életébe. Éljenek a munkakerülők!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése